HTML

Feljegyzések

Senkinek nem szóló feljegyzések, amelyek csupán azt a célt hivatottak szolgálni, hogy a meglévő információ ne vesszen el, valahol megtalálható legyen a Neten.

Friss topikok

Linkblog

Sejt Regeneráció

2020.08.11. 09:29 Eshadow

Általában ha egy adatot fontosnak tartok, akkor több helyen is tárolom. Ennek több fokozata lehet, pl két különböző könyvtárban - de még ugyanazon a meghajtón - ez persze nem igazán biztonságos, hiszen ha megsérül a meghajtó, valószínűleg mindkét könyvtár elveszik.

Aztán lehet két különböző meghajtón, ez már sokkal biztonságosabb, hiszen kicsi az esélye, hogy mindkét meghajtó egyszerre hibásodik meg, így a fontos adat valahol mindig meglesz. De még így is előfordulhat, hogy eltűnik az adat, pl.: ha villámcsapás éri a rendszert, vagy egyszerűen csak tönkremegy a tápegység és mindent magával ránt, akkor ebben az esetben is eltűnik az információ.

A harmadik szint, ha különböző meghajtókon, különböző gépeken, felhőben, sőt, statikus tárolókon (pendrive, szalagos egység, stb.) több másolatom van, és ezek egyidőben nincsenek a rendszerhez csatlakoztatva (a fent említett villámcsapás miatt) ekkor már szinte 100% biztonsággal visszaállítható az eredeti információ.

Sérülések sokféle más okból is előfordulhatnak, ahogy az adatsűrűség növekedésével a külső környezeti hatások felerősödtek, lehet ez elektromágneses sugárzás, kozmikus sugárzás, mechanikai behatás, vagy más olyan akció, amely az egész meghajtót nem teszi tönkre, de a rajta tárolt adatokban kárt okozhat. Hibajavítást persze bevethetünk, és néha elő is fordul, hogy ki kell javítani egy megsérült dokumentumot. Ha mondjuk egy írott szövegről van szó, előfordul, hogy csak itt-ott hibádzik egy betű, esetleg egy szó vége, akkor még a szövegkörnyezetből ki lehet találni, mi volt ott eredetileg. Viszont ha súlyosabb a sérülés, akkor már nehezebb dolgunk van, ekkor jönnek jól az előzőleg gondosan eltett másolatok.

Érdekes, hogy az élő rendszerekben - látszólag - nem, vagy csak részben fejlődött ki ez a képesség. Pedig genetikai hibák mindig keletkeznek, és a hibajavító mechanizmusok dolgoznak is serényen, de sajnos egy idő után már nem képesek kijavítani a keletkező hibákat, miután azok nagyobb ütemben keletkeznek, mint amit a javító mechanizmusok kijavítani képesek. Ugyanis ezek a mechanizmusok csak egy sejten belülről veszik a mintát. Pedig másolatok léteznek, hiszen minden sejt (az örörkítősejtek kivételével) tartalmazza a teljes genomot, így aztán elegendő lenne összehasonlítani több sejtet. Persze mondhatnánk, hogy a különböző sejtekben különböző helyeken lehetnek hibák, és ez igaz is. De a nagy számok törvénye alapján minél több sejt genetikai információját hasonlítanánk össze, annál közelebb kerülnénk az eredeti genomhoz, hiszen kicsi az esélye, hogy mindegyik sejtben pontosan ugyanott sérüljön meg a DNS. És ebben az esetben nem 3, vagy 5 mintánk lehetne, hanem akár több ezer, több tízezer vagy akár több milliárd. Az összes mintából azokat a részeket vesszük figyelembe, amelyek azonosak - feltehetőleg ez lehet az eredeti genom - és ezt az összesített mintát használjuk a hibajavításhoz. Vajon így megkaphatnánk az örökké egészségesen, hibátlanul működő sejteket?

Na persze ez csak akkor lenne hasznos, ha az így nyert minta tényleg hibátlan, azaz egészséges működést kódol. Mert teszemazt, ha például egy öröklött rendellenességet tartalmaz a "gyári" genom, akkor ezt a hibát nem szeretnénk újra és újra visszakapni.

Szólj hozzá!

Közlekedj óvatosan

2009.09.29. 16:10 Eshadow

Hétfő reggel. A munkások unottan rakodnak egy pótkocsis teherautóra aszfaltzúzalékot. Végeznek, ponyvával takarják le a pótkocsi tetejét. A ponyva nem takar tökéletesen, itt – ott kilóg alóla a zúzalék. Kicsit sokat raktunk rá – mondja egyikük. A teherautó elindul az alig 15 Km-re lévő üzembe.
Kör alakú lyukak az aszfaltban. Néhány kilóméterenként, néha ritkábban találkozhatunk velük. Senki nem tudja hogy kerültek oda, mi célt szolgálnak, de ott vannak. És eszik az autók gumiját. Valószínűleg az aszfaltozó munkagépek hagyták ott maguk után, mintegy mementójaként az elvégzett munkának. Legtöbbször három ilyen 5 - 10 cm átmérőlyű lyuk van közvetlenűl egymás után, mintegy 10 cm-enként, hosszában az úton.
Ezek a szándékosan vagy véletlenül ott felejtett, kezdetben apró úthibák a későbbi kráter nagyságú kátyúk elsődleges kiindulópontjai lehetnek. Nem beszélve arról, hogy bosszantó minden alkalom, amikor is át kell haladni rajtuk. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy most kopott le a gumiból annyi, mintha 20 kilómétert mentem volna sima aszfalton, ezenkívül valószínűleg a lyuk szélén lévő kavicsokból a kerék kitépett néhányat. Idővel ezek az úthibák mind nagyobbak lesznek, a különálló lyukak lassan összeérnek, végül egy kikerülhetetlen kátyú keletkezik, amely minden egyes autó áthaladása után egyre növekszik. És akkor jön a tél. A kátyúba belefagyó víz úgy repeszti szét annak határait, mintha csak üvegből lenne.
Többnyire nem törődnek ezzel. Évente ki tudja mennyi pénz megy el az utak karbantartására, de ez persze csupán tüneti kezelés, előbb-utóbb mindenképpen teljesen újra kell aszfaltozni. De kezdetnek itt vannak ezek a kör alakú lyukak az úton, amik egy kis odafigyeléssel nem is létezhetnének. A befejezetlen munka gyümölcsei.
Ma reggel (2009.09.28.), amidőn épp munkába igyekeztem, jött szembe egy pótkocsis teherautó, amely aszfaltot szállított. Inkább talán zúzalék lehetett, amint az mindjárt kiderül. Ha jól láttam, a plató le volt fóliázva. Neki jobbos, nekem balos kanyar közepén találkoztunk (városon kívül). Egyikünk sem ment túl gyorsan, magam talán 70-80 Km/h-val, a teherautó talán 60-nal, amennyire meg tudtam ítélni. Egyszercsak a platóról leesik egy aszfaltdarab, át az én sávomba, rá a motorháztetőmre. Nagy puffanás, szívinfarktus közeli állapot, az öklömnyi betondarab pedig lepattanva a motorháztetőről eltűnik az út melletti gazban. Mögöttem jönnek, mögötte jönnek. Az adott útszakaszon nem lehet megfordulni, de még félreállni sem, nézem a tükröket, nézek vissza, de nem tudom leolvasni a rendszámát, a reggeli csúcsban mögötte haladók eltakarják. A sofőr egyáltalán nem fékez, valószínűleg észre sem vette, hogy mi történt. Az egész nem tartott tovább 3 – 4 másodpercnél.
Később megállok, kiszállok, nézem a motorhátetőt. Jobb oldalon, egy merevítő fölött találta el a becsapódó mugli, így nem szakadt be a lemez csak behorpadt. A festék persze lenyúzódott jó néhány centi hosszan.
Ha mondjuk én 80-nal mentem, ő pedig legalább 40-nel, akkor a kődarab a motorháztetővel 120 Km/h-val találkozott ugyebár. Ha akkor a szélvédőt találja el, az biztosan beszakad. Aki pedig ott ül, az már nem száll ki magától. Persze én is másképp reagáltam volna, teljes erőből beletaposok a fékbe, vagy elrántom a kormányt, vagy mindkettő, nekimegyek egy szembejövőnek, tömegbalesetet okozok, rommá törik három – négy autó, esetleg már el sem tudom mondani mi történt. A roncsokból a helyszínelők aligha tudják megállapítani, hogy mi is történt pontosan, talán meg sem találják a szélvédőn becsapódott kődarabot. A jelentés szerint indokolatlanul áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és ezzel tömegbalesetet okozott. Akta lezárva.
De most csak nézem a sebet a motorháztetőn. Nem tudom bebizonyítani ami történt, még ha meg is találnám a teherautót, a sofőr nyilván nem ismerné el a dolgot. Sőt, talán el sem hinné, hogy igazat mondok.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása